Idén is „Autómentes Napot” tartottak Gyöngyösön az Európai Mobilitási hét keretein belül. A rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet a környezetszennyezés veszélyeire és az ártalmas tényezők elkerülésének módszereire. A gyerekek számos öko-játékban próbálhatták ki magukat, a felnőtteknek pedig lehetőségük volt részt venni a szüreti futásban és egy kerékpáros felvonuláson.
Ezévben is „autómentes napot” tartottak Gyöngyös városában, hogy felhívják az emberek figyelmét a környezetvédelemre és a környezetszennyezés veszélyeire. Kiemelten a Fő teret megtöltő gyerekeket kívánták megszólítani, hiszen ők a jövő nemzedékei, akik már most környezettudatosan cselekedhetnek átadva ezt a tudást a következő generáció számára.
– Néha álljunk le, én tudom, én magam is rengeteget autózom, de néha azt mondom, hogy most nem, most elsétálok, most elmegyek bringával valahova. Van egy új táblánk, amin össze lehet kötni a gyöngyösi lakosoknak a lakóhelyük és a legközelebbi buszmegálló közötti vonalat egy nagy hálót szeretnénk majd átadni a városnak hátha ezzel is átgondolják azt, hogy van ott egy buszmegálló, lehet hogy nem is tudja, hogy van ott egy buszvonal és azzal eljöhetne legalább egyszer-kétszer – magyarázta Nagy Róbert Károly, szervező.
A gyerekeknek különböző öko-játékokat szerveztek, valamint ez évben a biztonságos közlekedés is kulcstémája volt a rendezvénynek, így a kicsik a Gyöngyösi Rendőrkapitányság által részesültek KRESZ oktatásban.
Mindezek mellett bemutattak új technológiákat: köztük, a hybrid autókat és egyéb elektromos közlekedő eszközöket – mint pédául segway, elektromos bicikli vagy vonat. A felnőttek is pozitívan vélekedtek az eseményről.
Az ”Autómentes nap” két fontos eseménnyel zárult: egyik a szüreti futás, a másik a kerékpáros felvonulás, ahol az egész család megmozgathatta magát.