Emelkedik a kenyér és más péktermékek ára. A vásárlók novembertől 20-30 százalékos növekedésre számíthatnak. Az áremelkedést a megnövekedett költségek, főként a magas üzemanyagár indokolja- mondta el Septe József a Magyar pékszövetség elnöke.
Néhány gyöngyösi pékség már jelezte a vásárlók felé az árak változását. Novemberben jelentősen emelkedik a péktermékek ára, ami szinte minden terméket érint, mondta el Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.
– Ennek az oka a megnövekedett költségek. Mind az alapanyagköltségek, mind a gázolaj, logisztikai költségek, energiaköltségek és a megnövekedett munkabér, illetve elsősorban az alapanyagköltségek megnövekedése indokolja azt, hogy szeretne a sütőipar költséget érvényesíteni – magyarázta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.
Legnagyobb mértékben a fehérkenyér, a félbarna kenyér a kifli és a zsömle ára emelkedik, ezeknél mintegy 20-30 százalékos növekedésre kell számítani. A legtöbb bolt polcán már most is a magasabb árak szerepelnek, de vannak olyan üzletek, amelyek csak a következő hetekben fognak emelni.
– Már vannak olyan régiók és olyan kereskedelmi láncok, ahol megjelentek a polcokon a megemelkedett árak és vannak olyan kereskedelmi láncok illetve régiók, ahol jelen pillanatban is folyamatban vannak ezek az áremelések, de el kell mondjam, hogy novemberre már ismét alapanyagár növekedést irányoztak elő a malmok – tette hozzá az elnök.
Az ágazatot nem csak a liszt és az üzemagyag árak emelkedése sújtja, hanem a munkaerőhiány is. Jelenleg mintegy 6000 fő hiányzik a sütőiparból, ennek következtében pedig jelentősen emelni kell a munkabéreket is – tette hozzá a pékszövetség elnöke.