Két európai uniós beruházással kapcsolatban hozott döntéseket rendkívüli ülésén a gyöngyösi képviselő-testület. A grémium a Jeruzsálem Úti Bölcsőde bővítése miatt szükséges munkákhoz és a Mátra Művelődési Központ energetikai korszerűsítéséhez biztosított pluszforrást.
Az önkormányzat mintegy 250 millió forintos európai uniós támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Jeruzsálem úti Bölcsőde és Óvoda bővítéséhez és energetikai felújításához. A beruházás keretében megvalósul az épület teljes szigetelése, egy új épületszárny létrehozásával pedig két új csoportszoba és kiszolgáló helyiségek épülnek, amiket külső folyosó köt majd össze a régi épülettel.
A várhatóan tavasszal kezdődő munkálatok során az új szárnyat az intézmény jelenlegi udvarán építik majd fel, ezért a zöldfelületet közterület bevonásával tervezi pótolni az önkormányzat. Ehhez azonban a játszóeszközöket és az óvoda kerítését át kell helyezni, és mellette járdát szükséges építeni. A munkákat a városgazda a karbantartói csoport és közfoglalkoztatottak bevonásával még idén elkezdené, ennek költségeihez járult hozzá a testület két és fél millió forinttal. Ebből az összegből az intézmény keleti oldalán végzik el a szükséges munkákat, majd jövő tavasszal a nyugati oldalon is hasonló beavatkozást végeznek el.
Ugyancsak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül nyert el támogatást az önkormányzat a Mátra Művelődési Központ energetikai korszerűsítésére, azonban a közbeszerzési eljárás során benyújtott legalacsonyabb árajánlat is jóval magasabb költséget tartalmaz, mint az előzetesen tervezett 207 millió forintos összeg.
A projektet bonyolító Gyöngyösi Várostérség Fejlesztő Kft. javaslata alapján a beruházás megvalósításához szükséges kiegészítő forrás egy részére, 34 és fél millió forint biztosítására a központi költségvetéshez nyújt be kérelmet az önkormányzat, míg a szükséges pótforrás másik részét, 29 és fél millió forintot a 2019-es költségvetés terhére az önkormányzat teszi hozzá a beruházáshoz.