Együttműködő partnereit köszöntötte a gyöngyösi Kolping Ház Ünnepélyes évzáróján. A rendezvényen– amellett, hogy visszatekintetek az idei év legsikeresebb eseményeire, a partner csoportok is bemutatták milyen módon használják ki a közösségi teret, és hogyan járulnak hozzá a város kulturális életéhez.
A gyöngyösi Kolping Ház évtizedek óta gyűjtőhelye a város kulturális egyesületeinek és mindazoknak, akik tartalmasan szeretnék eltölteni a szabadidejüket. Most ünnepélyes évzárón köszönte meg László Ferenc, a Kolping Család Egyesület elnöke a támogatóik, az aktív résztvevőik és az ott dolgozók együttműködését.
– Tulajdonképpen ez a Városi Közművelődési Közösség, ez egy nagy nagy család, és nagyon sok segítőtársra van szükségünk, hogy működni tudjunk, és most ide mindenkit összehívtunk, mind azokat akik effektív használói,mind akik támogatnak, segítenek, mind akik egyszerűen kitakarítják az épületet, vagy megjavítják a zárat, tehát gyakorlatilag itt egy össznépi összejövetelt szeretnénk ilyenkor, tehát egymásnak megmutatni is, meg egymásnak megköszönni is az egész éves kellemes együttműködést – fogalmazott László Ferenc elnök.
Az eseményen felkérték a Kolping Ház aktív együttműködő partnereit, hogy egy rövid bemutató keretében ismertessék munkájukat. Kalcsó Dóra, az óriás virág megalkotója csapatával együtt készítette el az este díszeiként szolgáló rózsákat.
– Szeretném megköszönni azt a lehetőséget, hogy mi az első óriásvirág kiállításunkat itt tarthattuk meg a Kolping Házban, itt támogattak minket, hogy ide jöhettünk és egy gyönyörű kiállítást rendezhettünk, azt gondolom, hogy aki itt volt, az nem bánta meg, hogy eljött, mert gyönyörű munkákat láthatott, itt a dekorációkat mi készítettük a mai estéhez, és szeretnénk a jövőben is a város rendezvényein minél többet megjelenni – mondta el Kalcsó Dóra.
A karácsonyi ráhangolódásban is igyekszik segíteni a Kolping Ház, hiszen adventben négy héten keresztül minden hétfőn Lelki estet tartanak.