Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Abasári lakodalmasok

Abasári lakodalmasok

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az idén 14 jubiláló házaspárt köszöntenek Abasáron. A településen már egy évtizede hagyomány, hogy az 50., 60., 65. és 70. házassági évfordulójukat ünneplőket a település polgármestere köszönti. A ünnepelteket a falu apraja-nagyja műsorral lepte meg, majd az évfordulósokat és családtagjaikat igazi lagzis ebéddel vendégelték meg.

Az idén 14 házaspár üli arany, gyémánt, vas, vagy kegyelmi lakodalmát Abasáron. A jó egészségnek örvendőket ebből az alkalomból a Saári Közösségi Házban köszöntötték, akik nem tudtak részt venni az ünnepségen, azokat a polgármester és a plébános otthonukban kereste fel, hogy gratuláljanak nekik. Az ünnepelteket elsőként az ovisok köszöntötték, majd az iskolások örvendeztették meg az időseket.

Az abasári tánccsoport pedig Palotással köszöntötte az ünneplő házaspárokat, akiket a település polgármestere méltatott. Fontos, hogy a fiatalok elé példaként állítsák az évtizedeken át jóban-rosszban együtt élő házaspárokat- mondta.

Szedmák József és Horváth Mária Ilona is idén ünnepli 50.házassági évfordulóját, azt mondják, mindig megbeszélnek mindent, és hogy szerintük mi a hosszú házasság titka? A szeretet.

A házaspárok ezen a napon beletekinthettek az anyakönyvbe is, felidézve házasságkötésük 50-60 évvel ezelőtti pillanatait, a boldogító igen perceit. Az ünnepséget pedig igazi lakodalmas ebéddel zárták.


Tovább az archívumra