Lakatfa

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Lakatfát állítottak Mátrafüreden a Gyöngyös-Mátra TDM és a Mátrafüredi Részönkormányzat. A turista látványosság célja, hogy a helyi, és az ide látogató szerelmes párok elhelyezhessék rajta a szerelmüket jelképező lakatot.
Most már Mátrafüreden is van Szerelmesek Lakatfája. A helyi parkban állították fel a turista látványosságot, hogy a helyi és az idelátogató párok elhelyezhessék rajta a szerelmüket szimbolizáló lakatot.

– Ez a szerelmesek lakatfája, első célja, itt a Mátrafüredi Részönkormányzattal építettük, szeretnénk, hogy ha a mátrafürediek, a szerelmes mátrafürediek, hoznának ide lakatokat, és természetesen a turizmusnak, nagyon sok túrázó jár errefelé, és szeretnénk őket is ide invitálni, hogy mindenki a szerelmének, a szerelmének a jegyében tegyen rá egy lakatot – magyarázta Nagy Róbert, a TDM elnöke.

A Mátrafüredi Részönkormányzat egy gravírozó készüléket is biztosított azoknak, akik szeretnének nyomot hagyni maguk után a fán, ezt a büfésoron lehet igénybe venni, a lakatok megvásárlása mellett. Faragó Tamás elmondta, egy információs tábla fogja segíteni azokat, akik lakatot szeretnének a fára helyezni.

A Mátrafüredi Részönkormányzat a jövőben is készül különböző turisztikai látványosságokkal színesíteni Mátrafüredet. Faragó Tamás elmondta két dolgot is terveznek a közel jövőben, ilyen lesz a Benevár kicsinyített mása, illetve egy fából készült Mátrafüred felirat is fogadja majd az ide látogató turistákat.


Tovább az archívumra