A fiatalok helyben tartását támogató Esély Otthon program keretében megújult önkormányzati lakásokat adtak át Nagyrédén. A 16-35 év közötti fiatalokra fókuszáló projekt mintegy 120 millió forint uniós támogatással zajlik 2018 ősze óta.
Nagyréde jó hely, és azon dolgozunk, hogy még jobb legyen – mondta Nagyréde polgármestere két felújított önkormányzati lakás átadásakor, melyekben két éven át ingyenesen lakhatnak majd a sikeresen pályázó 16-35 év közötti fiatalok.
A program részeként összesen 5 ingatlan újul meg, melyekben 2 éven keresztül ingyenesen lakhatnak a fiatalok, csak a rezsit kell fizetniük.
A fiatalokra szükség van a településen – mondta az ünnepségen Szabó Zsolt országgyűlési képviselő.
– A család a legnagyobb érték az életünkben. Azt kívánom minél több gyerek legyen bölcsődében, iskolában, óvodában.
Éljen és virágozzon sokáig Nagyréde – fogalmazott.
A teljesen felújított, berendezett lakásokra pályázó fiatalok örülnek a lehetőségnek.
Hogy a hat pályázó közül kik költözhetnek be, arról a település képviselő-testülete májusi ülésén dönt – tudtuk meg a polgármestertől, aki azt is elmondta: az ösztöndíjprogram a másik nagy eleme a projektnek, hiányszakmában tanulók kapnak támogatást. 26 fiatalt támogatnak 10 hónapon keresztül, havonta nettó 75 ezer forinttal, ezért önkéntes munkát is kell vállalniuk a településen.
A további 3 ingatlan felújítása még folyamatban van, július végéig azokat is átadják.