Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Veszélyben a búzatermés

Veszélyben a búzatermés

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Veszély fenyegeti a búzatermést. A hosszú ideig tartó szárazság miatt már csak közepes minőségű termésre számíthatnak a gazdák. A növények védelme a májusi esőzések során elmaradt, így a legtöbb búzaföldet a gombásodás illetve a rovarok által okozott károk is veszélyeztetik.

Száraz, repedezett a talaj, a búzakalászok is kókadtan terülnek el a termőföldön. A hirtelen bekövetkező esőzések és a hideg egyaránt rontott a termés minőségén, ugyanakkor a tavalyi év második felében pedig alig érte csapadék a növényeket – nyilatkozta Szendrei László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei elnöke.
akt_tel_20190613_nak_elnok_anna

– Aki nem jó időben vetette el a búzát, nem tudott kellőképpen fejlődni a búza és úgy telelt be és a későbbiekben pedig ezt a rengeteg csapadékot megkapta, az nem túl szerencsésen járt, tehát most vannak olyan búzaterületek, amik nagyon jól mutatkoznak, de vannak olyanok, amik nagyon heterogén nagyon szúrtak a búzánál – magyarázta.

Az elnök hozzátette, ennek következtében idén közepes minőségű termésre számíthatnak a gazdák. Szendrei László további okokat is felsorolt, amik veszélyt jelenthetnek a kalászosokra.

– A növényvédősöknek feladta a leckét ez az időjárás, ugye mert folyamatosan esett májusban az eső, tehát nem nagyon tudtak kimenni a gazdálkodók megtenni a megfelelő védekezést a búzával kapcsolatban, ezért nagyon sok búzaterületen lehetett látni gombásodást és rovar kártevőknek a tevékenykedését, amit a gazdálkodók próbálnak kompenzálni és próbálják a búzákat olyan állapotba hozni, hogy a lehetőségekhez képest a maximumot kihozzák belőle – tette hozzá.

Ha a körülmények adottak lesznek, akkor Péter-Pál napján, vagyis június végén megkezdődhet a búza betakarítása. Szendrei László hozzátette ez az időpont változhat az erős kánikula miatt, hiszen a melegben sokkal hamarabb megérik a termés.


Tovább az archívumra