Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Múzeumok éjszakája

Múzeumok éjszakája

Közönségcsalogató programokkal, immár tízedik alkalommal rendezte meg a Mátra Természettudományi Múzeum a Múzeumok Éjszakája című egész estés rendezvényét. A résztvevők Gyöngyösön bejárhatták a természettudományi pavilont, részt vehettek egy asztrofotó kiállításon és megtekinthették az év ősmaradványát is.

Kézműves foglalkozások, interaktív programok és bemutatók várták szombaton a Mátra Múzeumba érkezőket. A földtudományos élménytér, amelyet eddig csak oktatás céljából használtak, szeptember végig látogatható lesz.– nyilatkozta Báryné Dr. Gál Edit a múzeum igazgatója.

– Erre a napra, erre az éjszakára minden múzeum, így mi is mindig készülünk valamivel. Ugye mögöttem látszik, hogy a gyerekek már ülnek és kézműves foglalkozás van, vagy lehet az év ősmaradványát vizsgálni, hozzá lehet méreckedni,a másik épületünkben ott ugye majd egy ilyen különleges elemlámpás tárlatvezetés lesz, akkor ott is sötétben, tehát ott is az éjszakát hangsúlyozva sötétbe mennek a látogatók és a saját elemlámpájukkal nézhetik meg a kiállítást – mondta el.

A számos program mellett az érdeklődők egy asztrofotó kiállítást is megtekinthettek ahol két amatőr csillagász mutatta be a világegyetem fotózásának rejtelmeit.

– Egy kora téli időszakban egy kis fényképezőgépet egy barátom javaslatára fölszereltünk a távcsövemre és csináltunk egy 30 másodperces expozíciót az Orion csillagképen található M42 M43-as gyönyörű ködösségről, természetesen a kép ezer sebből vérzett, de olyan részleteket, struktúrákat, olyan finom kis szösszeneteket lehetett érzékelni a képen, engem ez volt az a pillanat, ami átfordított a vizuális észlelésből és én is, mint Zoli mondta teljes erővel a fotográfia irányába fordultam – mondta el Bagi László amatőr csillagász, asztrofotós.

A szabadtéri tevékenységek sem maradtak el, finom ételek és italok várták az érkezőket, akiket a mátrai betyárok szórakoztatattak. Az eseményt pedig hagyományosan a Szent Iván napja alkalmából rendezett tűzgyújtás és tűzugrás zárta.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Luther Márton élete 6. – Kenyértörés - rajzfilm sorozat
09:14
Kaláka együttes koncert (részlet)
09:16
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:35
Döntés előtt 1. rész – közéleti magazin
10:01
Reklám
10:04
Döntés előtt 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:45
Moziklip – mozi magazin
10:59
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
11:12
Reklám
11:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:12
Jázmin néptáncegyüttes gála (részlet)
18:16
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Sport7 1. rész – sport magazin
19:01
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Üzleti negyed - gazdasági magazin
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság