Ezernégyszáz kilogramm kupakot gyűjtött össze ismét az Együtt Gyógyulni Könnyebb Alapítvány, akik mozgáskorlátozott gyermekek és felnőttek gyógytornáját, illetve rehabilitációs foglalkozásait finanszírozza. A kezdeményezés egyik célja, hogy a fiatalokat környezettudatosságra, valamint a segítségnyújtásra ösztönözze. Az alapítvány a jövőben egy rehabilitációs központot szeretne létrehozni.
„Nyiss, hogy segíthess!” – ez a jelmondata az Együtt Gyógyulni Könnyebb Alapítványnak, akik most ismét közel 1500 kg kupakot gyűjtöttek össze. Az ebből befolyt összegből az alapítvány mozgáskorlátozott személyek gyógykezeléseit kívánja finanszírozni.
– Jelen pillanatban négy gyermek, illetve ebből egy fiatal felnőttnek tudunk gyógytornát finanszírozni a kupakokból befolyt pénzből. Ezt egy műanyagfeldolgozó átveszi tőlünk kilónkénti árként és ebből finanszírozzuk a gyógytornát, illetve különböző fejlesztéseket a gyermekek számára – sorolta Kis Brigitta elnök.
Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Berze Nagy János Gimnázium is, akik már több éve segítik az alapítvány munkáját.
– Egyrészt láttuk azt, hogy a rászoruló gyerekeknek valami úton, módon tudnánk segíteni. Másrészt pedig láttuk, hogy a szelektív hulladékgyűjtést, amit egyre többet lehet hallani világszinten ezt mi is a magunk módján megpróbáljuk megtenni. Ez az egyik legjobb alap arra, hogy a gyerekeket megpróbáljuk nevelni, hiszen a legelső színtér igazából, ahol ezt a környezeti nevelést meg tudjuk tenni – fogalmazott Gyurkó Péter igazgatóhelyettes.
Az alapítvány jövőbeli célja egy rehabilitációs központ létrehozása.
– A célunk az egy fejlesztő ház, ahol központosítani tudjuk a gyermekek fejlesztését, magát a terápiákat, a rehabilitációjukat. Tehát egy rehabilitációs intézmény a végcélunk – fűzte hozzá mindehhez Kis Brigitta.
Amennyiben valaki támogatni szeretné az alapítvány munkáját, az keresse fel hivatalos honlapjukat.