Ünnepélyes keretek között adták át a „ Gyöngyös Közszolgálatáért” kitüntetéseket a csütörtöki képviselő-testületi ülésen. Az elismerést Alföldi Éva hagyatéki ügyintézőnek és Molnár József beruházási főelőadónak ítélte oda a város képviselő-testülete. Mindketten a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal munkatársai.
Dr. Tatár László alpolgármester köszöntőjében méltatta a köztisztviselők áldozatos munkáját, a munkatársak családjainak támogatását is megköszönte. A gyöngyösi képviselő-testület 2003 óta minden évben közszolgálati kitüntetéssel jutalmazza a több éven át kiemelkedő színvonalú munkát végzőket. Az idén az egyik jutalmazott, Alföldi Éva hagyatéki ügyintéző, aki számára fontos az ügyfelek tisztelete.
Ez az elismerés a kollégáit és a családját is megilleti – mondta el Alföldi Éva.
Az idei év másik kitüntetettje, Molnár József beruházási főelőadó is hangsúlyozta a csapatmunka fontosságát, az együtt gondolkodást, a kollegalitást.
Az empátia ezen a pályán elengedhetetlen – hangsúlyozta pohárköszöntőjében Hiesz György polgármester, aki a kitüntettettek kapcsán elmondta, köszönet illeti azokat is, akik a kiemelkedő munkát végzőkre felhívják a figyelmet.