Most megnyílt, és május 31-éig látható kiállítása egy építész szemével látó és mérnök módra precízen tervező fotós bemutatkozása. A Fények, színek, hangulatok című tárlat a Mátra Művelődési Központban tekinthető meg.

A fények, színek, hangulatok mellett tehát negyedikként ott van a forma is, amit a Ritmus Táncstúdió Kishableány balett csoportjának műsora erősített a kiállítás megnyitóján. A hangulat tovább fokozásáról pedig Kurta Zsolt, az építész kolléga gondoskodott saját szerzeményű gitárdarabjainak bemutatásával. Mint mondja, Kalácsi Renénél a kép elkészültét is gyakran hosszú tervezés előzi meg. Barátja a kiválasztott témát csakis a legmegfelelőbb időben hajlandó megfotózni. A kép is, amit Kalácsi Renétől ajándékba kapott, egy építész tipikus ajándéka egy építésznek.
A Szempont Fotókör alapgondolata: Mindent szabad, de semmit sem muszáj. Ezt Kalácsi René is magáénak vallja. Így várhatóan újabb munkái is a változatosság, ugyanakkor a tudatos tervezés jegyében fognak megszületni.
Borbándi Erik