A Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány és a Hétszínvirág Napközi Otthon jótékonysági gálaestet szervezett az intézmény fennállásának 30. évfordulója alkalmából. A rendezvény fő motívuma a Közös hang volt, mely együtt egy térben és időben valósul meg ép és fogyatékkal élők között a tánc, a zene és ének eszközével. Az est célja, az elfogadás és szórakozás mellett a támogatás is volt, hiszen a belépők árából a lakóotthon tetőszerkezetét újítják fel.
Az elfogadás és befogadás jegyében a Hétszínvirág Napközi Otthon jótékonysági gálaestjének első fellépői a DanceLand táncstúdió növendékei voltak.
A rendezvény fő gondolata a közös hang volt: közös hang a zenében, a szívünkben az egyfelé húzó akaratban a cselekvő szeretetben- hangzott el a megnyitón.
Maka Piroska az összefogás, elfogadás jelenlétét emelte ki, valamint elkalauzolta a közönséget az intézmény 89-es indulásától egészen napjainkig, hogy miként is vált ilyen korszerűvé, szeretetteljessé és befogadás színterévé a napközi és a város a fogyatékkal élők számára.
– Az elmúlt 30 év mindig erről szólt, olyan cselekedetek, olyan történések történtek a városban, ami azt mutatta, hogy a szülők felé is és a fogyatékosak felé is, hogy itt jó minőségben lehet számukra megélni az életet – fogalmazott.
Horváth László országgyűlési képviselő is köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében elmondta, hogy már a belépés előtt lehetet érezni a szándékot a levegőben, ahogy egészséges és fogyatékkal élők szavak nélkül együtt tudnak egy térben elfogadóan jelen lenni.
– Ezernyi életút van, de nincsen első rendűbb vagy alacsonyabb rendű élet, csak az élet van és minden embernek hiszem, hogy az a szolgálat adatott az egész életére vonatkozóan, hogy az életet segítse – fejtette ki.
Hiesz György, polgármester elmondta, hogy miként született meg az otthon és köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették az intézmény megépülését, a fogyatékkal élők támogatását és gondozását. Majd a fogyatékkal élőket méltatta.
– Annyi szeretetet annyi hálás mosolyt, és annyi őszinteséget kap tőlük, mint sehol máshol és ezt az ember igyekszik visszaadni. Én azt kívánom, hogy ezek a fiatalok, illetve itt, akik jelen vannak, a megye, az ország más területéről, ugyanezt a törődést, ugyanezt a szeretetet éljék meg – mondta a polgármester.
Az ünnepi köszöntőket követően a Nemzeti Színkottás és a Gyöngyszem zenekar St. Martin előadóművésszel együtt nyújtott emlékezetes perceket a közönségnek. Majd önálló műsorral is színesítették az estét.
Az est záróakkordjait az Empty Pubs gyöngyösi zenekar játszotta el közösen a fellépő zenekarokkal.
Az eseményen elhangzott többek között az is, hogy az ünnepi gálaműsor bevételét Gyöngyös és térségében élő, családban nevelkedő fogyatékos fiatalok támogatott lakhatását biztosító Lakóotthon tetőfelújítására fordítják.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon