Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Polgárőr évzáró

Polgárőr évzáró

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Megtartotta családias hangulatú évzáró vacsoráját a Gyöngyösi Polgárőr Egyesület. A Gyöngyösi Rendőrkapitányság 5 polgárőr munkáját ismerte el az esten, valamint átadták a vándorserleget az év legeredményesebb polgárőrének is, amit idén Czakóné Somodi Judit vehetett át.

Évzáró vacsorára gyülekeznek a gyöngyösi Polgárőrség tagjai, aki családjukkal érkeztek ünnepelni.
Idén 3781 órát teljesítettek a gyöngyösi polgárőrök, amiből 230 órát a közterület-felügyelőkkel, 709 órát pedig a rendőrökkel töltöttek ¬- mondta el köszöntő beszédében Huszár András, aki 1992 óta vezeti az egyesületet. Huszár András, az egyesület elnöke azt mondja, a legtöbben több mint 10 éve tagjai az egyesületnek, és nem csak a rendőrség munkáját segítik, de számos városi és sporteseményen is rendszeresen szolgálatot teljesítenek, ezen túl ellenőrzik a város közterületeit, játszótereit és közintézményeit is. A tagok legtöbbje férfi, de természetesen vannak női polgárőrök is. És, hogy a hölgyek is kiveszik a részüket a munkából, azt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy idén Czakóné vehette át a vándorserleget, aki több mint 10 éve teljesít már szolgálatot az egyesületnél, de még mindig szívesen emlékszik vissza az első bevetésére.

– Közterületesekkel voltam, az első szolgálat. Rögtön elfogtuk a Nádor utcai illegális lakásfoglalókat, ez nagyon emlékezetes volt – mesélte a kitüntetett.

Kévés Tamás alpolgármester arról beszélt, hogy a városban működő mindhárom polgárőr egyesületet támogatja az önkormányzat, a támogatás mértékét pedig a teljesített óraszámok szerint határozzák meg.

– Mi nem szeretnénk különbséget tenni egyik polgárőrség között sem, sem anyagiakban, sem elismertségben, sem munkában, senkit sem szeretnénk sem előnyben sem hátrányban részesíteni. Ezt a helyzetet elfogadta a képviselő testület és ennek arányában fognak támogatást adni majd a költségvetés során – mondta el az alpolgármester.

Az egyesület munkáját a rendőrség részéről Marsi Zoltán alezredes közrendvédelmi osztályvezető is megköszönte.

– Nekem a költő jut eszembe bár nem biztos, hogy helyesen tudom idézni „Megfogyva bár de törve nem „. Én azt kérem önöktől, hogy a jövőben is a rendőrség mindig kész arra, hogy felkérje önöket és kész az együttműködésre, az önök szervezetével és más szervezetekkel is – nyilatkozta az ezredes.

A köszöntők után elsőként a rendőrség majd az egyesület adott át elismerő okleveleket a legeredményesebben és szorgalmasabban szolgálatot teljesítő polgárőröknek.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese - Az aranyostarajos kiskakas
09:10
Vidróczki gála 2019 - Vidróczki Verőke - Méhkeréki román táncok
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nézőtér - kulturális magazin
10:05
Reklám
10:07
Villanófényben a Mátra - dokumentumfilm
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Ciprus
11:11
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mese - A békakirály papucsa
18:11
Zongoraavató hangverseny (részlet)
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Moziklip – mozi magazin
19:58
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság