Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Testületi ülés

Testületi ülés

A holokauszt nemzetközi emléknapja kapcsán egyperces néma felállással kezdte januári ülését Gyöngyös képviselő-testülete, megemlékezve a holokauszt áldozatairól. Az ülésen a képviselők megtárgyalták többek között megtárgyalták az önkormányzat idei költségvetésének első fordulós javaslatát is.

A tanácskozás megkezdése előtt, Hiesz György polgármester a grémium nevében egy jelképes ajándék kíséretében megköszönte a Gyöngyösi Városi Televízió éléről néhány hete távozó egykori ügyvezető, Rostás Ákos másfél évtizedes vezetői munkáját.

A képviselők megtárgyalták az önkormányzat idei költségvetésének első fordulós javaslatát. A vita előtt Kovács Róbert, a városháza pénzügyi és költségvetési igazgatója elmondta: a korábbiakhoz képest egy új szemléletű ajánlás került a képviselők asztalára, amely egyelőre nem tartalmazza a működésre és fejlesztésre szánt kiadásokat, csupán az önkormányzatra vonatkozó kötelezően ellátandó feladatok költségét foglalja magában. Az előbbi költségekre is tett javaslatot a pénzügyi igazgatóság, ám azok mérlegelését és elfogadását a képviselő-testületre bízza a költségvetés következő fordulós tárgyalásakor.

Az igazgató kiemelte: továbbra is megfontolt és takarékos gazdálkodásra készül a város. A tervezett feszes költségvetést több tényező is befolyásolja. Csökken a központi forrásból érkező normatív állami támogatás, jelentős terhet ró Gyöngyösre a szolidaritási adó mértéke, az eddig még meg nem valósult feladatok költsége, valamint az elnyert, de még meg nem valósított európai uniós pályázatok finanszírozása is szűkíti a pénzügyi mozgásteret.
A város iparűzési adóbevételét tekintve Gyöngyös tavaly sikeres évet zárt, ám az előrejelzések és a gazdasági piac változása miatt számolni kell a helyi vállalkozások, cégek által befizetett adó mértékének csökkenésével is.
A pénzügyi igazgató továbbá arról tájékoztatta a képviselőket, hogy Gyöngyös mintegy tízmillió forintos támogatásra számíthat, melyet a város és Pálosvörösmart által év elején megalakított közös hivatal létrehozásának költségeire fordíthat.

Hiesz György polgármester a város költségvetése kapcsán kifejtette: a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is szeretnének lehetőséget biztosítani arra, hogy a képviselők rendelkezhessenek a mintegy tízmillió forintos körzeti fejlesztési kerettel. Gyöngyös költségvetését bárki véleményezheti majd a városházán február 10-én 16 órától megrendezendő közmeghallgatáson.

A képviselő-testület jóváhagyta azt a megállapodást, miszerint az építésügyi igazgatási feladatok március 1-jétől kormányhivatali hatáskörbe kerüljenek. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az ügyintézők mellett a feladatellátáshoz szükséges ingó- és ingatlanvagyon is a kormányhivatal ingyenes használatába kerül.

Januári ülésén a grémium támogatta egy korábban elnyert önkormányzati pályázat megvalósítását, amely az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztését segíti. A beruházás az önkormányzat tulajdonában lévő mátrafüredi parkerdő területét érinti. A csaknem 80 millió forintos összköltségű pályázat megvalósítása érdekében mintegy 12,5 millió forint önerő biztosítását vállalja az önkormányzat. A testület döntése alapján a csaknem teljes egészében támogatott projekt kiviteli terveit a Tarna ’91 Kft. készíti el, az ehhez szükséges költséget, mintegy 1,5 millió forintot, az önkormányzat vállalta.

A beruházás eredményeként egyebek között két erdei játszótér, erdei tornapálya, erdei bútorgarnitúra; illemhely, tájékoztatótáblák, tűzrakóhelyek épülnek majd.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A vasárnapi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
09:21
Reklám
09:24
Híradás plusz – megyei hírműsor
09:52
William Ricketts emlékhelye - dokumentumfilm
10:05
Reklám
10:08
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
10:33
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
11:03
Nápolyi 3. rész - ismétlés
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről...
18:15
Cimbaliband - Vár ránk a világ
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Nézőtér - kulturális magazin
19:05
Reklám
19:07
Pasterzen gleccser - természetfilm
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Kilátó - megyei magazin
20:12
Reklám
20:15
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság