Nyílt napot tartottak a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános és Művészeti Iskolában. Az eseménynek köszönhetően a leendő elsősök és szüleik megismerhették az iskola és tanórák légkörét, a tanítókat és diákokat, valamint az intézmény szakköreit, egyszóval megtapasztalhatták, hogy milyen is „Rákóczisnak” lenni.
Fontos döntés előtt állnak a szülők és leendő elsős gyermekeik, ugyanis hamarosan iskolát kell választaniuk. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola éppen ezért nyílt napot tartott, hogy az érdeklődők bepillantást nyerjenek az intézmény életébe és légkörébe, valamint hogy hogyan is zajlik egy-egy tanóra.
– Nem csak azt hallják a szülők, amit mi pedagógusok, mint tájékoztatót elmondunk, hogy természetesen a mi iskolánk a legszebb, legügyesebb, legjobb és legfantasztikusabb tanárok vannak itt, hanem meg tudják tapasztalni a gyerekkel együtt. Ugyanis itt a nyílt napra az órákra kicsikkel együtt jönnek, mindig el szoktam mondani a szülőknek, hogy nem a szülőnek kell itt ülni majd 4 vagy 8 évig, nem nekik kell szeretni a tanító nénit, hanem a gyerkőcnek kell megszeretni a tanító nénit vagy jelen esetünkben az egyik tanító bácsit – magyarázta Kurucsai József igazgató.
Az órák interaktívan zajlottak, tehát voltak olyan gyerekek, akik már most a táblánál oldották meg a feladatokat. A tanórák mellett pedig a táncképzésbe is betekintést nyerhettek az érdeklődők.
– Megnézik a nagyobbaknak a foglalkozását, itt már azért elképzelésük lesz, hogy mégis mit fognak itt tanulni. Én igazából azt szeretem, amikor megmutatják a kicsiket, hogy honnan kezdődik, amikor még mezítláb tapicskolnak és meg tudják nézni a nyolcadikos órát, hogy hova juthatnak el általános iskola végén már – sorolta az igazgató.
A szülők jó lehetőségnek tartották a nyílt napot.
– Mindenképpen kíváncsiak voltunk, betekintést szerettünk volna nyerni, hogy milyen egy Rákóczis óra. Nekem szívem csücske ez az intézmény, mert én ide jártam. Nagyon jókat tapasztaltam annak idején és azóta is figyelemmel kísérem az intézményt és úgy gondolom, hogy megerősített ebben most ez a betekintés, hogy jó helyen lesz itt a kislányom – Földiné Gyánti Helga.
Egészen a beiratkozásig gondolkodhatnak a szülők, hogy mely iskola a legalkalmasabb gyermekük számára. Kurucsai József elmondta, az iskolába minden évben túljelentkezés van, ezért érdemes időben kitalálni, hiszen bármennyire is szeretnék, nem tudnak minden jelentkezőt felvenni az intézménybe.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon