Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Bezárt az állatkert

Bezárt az állatkert

A kormányrendelet értelmében határozatlan időre bezárja kapuit a Gyöngyösi Állatkert is. Az állatokat azonban gondozni kell, ezért új beosztást alakítottak ki annak érdekében, hogy elkerüljék a fertőzés veszélyét, így minimalizálták a dolgozók kontaktjait. Most az legfontosabb számukra, hogy megfelelő ellátásban részesüljenek az állatkert lakói és közben senk ne legyen kitéve veszélynek sem.

Bezárult a Gyöngyösi Állatkert kapuja. A hétvégén még a rendeletnek megfelelően annyi vendéget fogadtak amennyit lehetett, emellett fertőtlenítőket helyeztek ki, a belső épületeket és a nyuszi simogatót is lezárták a látogatók elől, de végül úgy döntöttek, hogy az emberek védelme és az állatok megfelelő gondozásának érdekében határozatlan időre bezárnak.

– Össze kellett ülnünk a gondozókkal, hogy itt a benti munkát is koordinálni tudjuk és úgy döntöttünk, hogy ők is minél kevesebbet találkozzanak egymással. Csökkentett létszámmal fogunk menni. Mindenki egy hétig jön dolgozni a másik fele otthon, van egy hétig és akkor így cserélődnek, tehát így is a kontaktokat próbáljuk minimalizálni, ugyanis ki kell tartanunk az állatok miatt is, mert nagyon fontos, hogy itt az ellátás biztosítva legyen – mondta el Barcai Henrietta, az állatkert tulajdonosa.

Ez a fajta koronavírus az állatokra nem jelent veszélyt. Amit ők hordoznak magukban, az pedig csak számukra okoz megbetegedést. Az állatkert tulajdonosa ennek ellenére felhívja a figyelmet, hogy az állattartók ne engedjék, hogy idegenek érintsék meg házi kedvenceiket.

– Fertőzött ember, hogyha megérint egy ilyen állatot, az a szőrén rajtamaradhat, ami ugye átfertőződhet másra, de maga az állat ebbe nem betegszik meg, tehát az otthon tartott vagy sétáltatott kutyusokat akármilyen kis cuki, ha kiviszik a szabadlevegőre ne engedjék, hogy bárki simogassa, mert ezzel ő hazaviheti a fertőzést olyan formában, hogy csak a szőrén és ezzel másik ember elkaphatja, de magukra az állatokra a vírus nem jelent veszélyt – tette hozzá.

A tulajdonos reméli, hogy mindenki egészségesen vészeli át ezt az időszakot és hamarosan újra kinyithatják az állatkert kapuját a látogatók előtt.


Az Aktuális napi hírei (2020-03-19 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
A Baradla barlang - természetfilm
15:05
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Egyiptom 1. rész
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:50
A Templomfestő - dokumentumfilm
16:05
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
16:31
Reklám
16:34
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:21
Reklám
18:23
Híradás plusz – megyei hírműsor
18:52
Gyöngyösi Játékszín - Mamma Mia Musical
19:06
Reklám
19:08
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
19:34
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
20:04
Nápolyi 3. rész - ismétlés
20:30
Képújság