A gatyára gombot varrtak és óriás csúzlival célba lőttek – többek között ezekben a feladatokban kellett helytállniuk Gyöngyöstarjánban pénteken a falumúzeum udvarán megrendezett I. Palóc parasztolimpián.
A különös ötkarikás játékra a gyöngyösi kistérség 6 csapata: Nagyréde, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Vécs és Domoszló nevezett be, szigorúan a paraszti élet hagyományait felelevenítő öltözékben. A több civil szervezet valamint a Leader Mátra Egyesület által támogatott program a szőlő, a bor, a hagyományápolás és a közösségteremtés jegyében szerveződött.
A szervezők célja volt továbbá, hogy a hagyományos paraszti eszközöknek a neveit és azok használatát a fiatalok számára is bemutassák.
A borvidéken kötelező hordógurítás és a kármentőzés mellett többek között létraszlalomban, farönk fűrészelésben, tojás felszedésben és tojásdobálásban is megmérettek a csapatok. A parasztolimpia üde színfoltja volt a polgármesterek kaszálóversenye. Õk a csapatokat segítő plusz pontokért vállalták ezt, de tudták, hogy mire vállalkoznak.
Az olimpiát végül a gyöngyöspataiakat egy ponttal megelőző tarjániak nyerték, így ők képviselik a térséget szeptember 25-én a Magyar Vidék Napján megrendezendő budapesti parasztolimpia-döntőn. Jövőre Gyöngyöspatára trombitálják össze a palócokat, két év múlva pedig Nagyréde ad otthont a rendezvénynek. S ha minden igaz, már nem csak hat település fog versengeni ezeken.
Borbándi Erik