Mintát vettek a gyöngyösi strand fedett medencéiből. Miután engedélyezték a kinti fürdőzést, most itt is ellenőriz a hatóság. A kormány június 16-a után engedélyezheti a fedett fürdők megnyitását is, a strand üzemeltetői pedig már csak az eredményre és az engedélyre várnak, minden más készen áll, hogy fogadják a strandolni vágyókat.
Mintát vettek a gyöngyösi strand belső medencéiből, hogy ha a kormány úgy dönt és engedélyt ad a fedett fürdők megnyitására, készen álljanak a vendégek fogadására.
– A legoptimistábban állok a vízmintavétel elé, hiszen itt a leállás alatt teljes szűrőtöltet csere történt, teljes kalibrátoroknak a vadonatúj megvásárlása történt, hiszen azért 12 év alatt ezek a berendezések egyébként is tönkrementek és be volt tervezve ebben az évben. – mondta Juhász Péter, a Sportfólió Kft. ügyvezető igazgatója.
Ezek a kalibrátorok automatikusan szinten tartják a víz PH-, és klórértékét, így ez a berendezés azonnal reagál, ha megváltozik valamilyen érték. Ezen kívül a strand dolgozói minden nap ellenőrzik a vízminőséget.
– A vízmintavétel általában normál esetben egy hét alatt eredményt hoz, ha probléma van, akkor 24-48 órán belül már kapunk értesítést, ugye a szabadtéri medencéknél szintén megvolt viszonylag gyorsan, egy héten belül, ott azért húzódott egy kicsit a történet, mert a kútból is kellett külön mintát venni, hiszen teljes leállás volt. – mondta Juhász Péter.
Egy oldatot követően a medence vízmintája is az üvegbe kerül, a klór meglétét, mennyiségét nézi a szakember. Ehhez speciális só kerül és a víz újra kitisztul. A többi eredményt viszont már a laborban értékelik ki.
A kinti medencéket már korlátozás nélkül igénybe lehet venni – bár a rossz idő miatt egyelőre csak a sportolók edzenek a medencékben, a nyári szezon a strandon június közepén kezdődik, az üzemeltető pedig bízik abban, hogy akkor már a benti, fedett részeket is használhatják a lakosok és a sportolók.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon