Gyöngyös lett az ország harmadik legnépszerűbb városa az első negyedévben a Magyar Turisztikai Ügynökség legfrissebb adatai szerint. Az összesített adatok alapján az év első 5 hónapjában a vidéki szálláshelyeken közel másfél millió vendég szállt meg, akik 3 és fél millió vendégéjszakát töltöttek el. A Mátrai szálláshelyek is azt tapasztalják, hogy egyre többen szeretnének nálunk szállást foglalni, a szobák nagy része pedig már augusztusig telve van.
Az egyik legvonzóbb utazási cél volt az év első szakaszában a Mátra. Ilyen jól még soha nem szerepelt a térség. A Magyar Turisztikai Ügynökség összegyűjtötte a szálláshelyek január-május közötti forgalmát. Ez a diagram is az ebben az időszakban eltöltött vendégéjszakák számát mutatja. Míg Budapesten és a nagyobb városokban csökkent a szállásfoglalók száma, addig vidéken a belföldi turizmus rohamosan emelkedett. Térségünkben is kiemelkedő volt a turisták száma, ennek köszönhetően 3. helyen áll a legnépszerűbb városok toplistáján.
„A korlátozások fokozatos feloldása után megélénkült a belföldi turizmus. Gyöngyös és a hozzátartozó Mátrafüred, Sástó, Mátraháza, Kékestető – a belföldi turisták, kirándulók körében kedvelt úti cél, főként, hogy az emberek most a szabadba vágynak. A májusi forgalom több mint negyedét külföldiek adták a városban, míg általában ez az arány 10 % alatti. Ez köszönhető annak, hogy sokan munkavállalóként tartózkodóknak itt –ami ebben az időszakban a városok sorrendjét is befolyásolhatja.”
A Mátrai szálláshelyek is egyre növekvő vendéglétszámról számolnak be.
– A veszélyhelyzet után nagyon hamar fellendült a júniusi foglalásunk, már erre a hónapra több mint 50 %-on állunk. A júliusi-augusztusi foglalásunk pedig 3-4 %-kal magasabb, mint tavaly ilyenkor volt. – nyilatkozta Hoffmann József, az Ózon Hotel tulajdonosa.
A Hotel tulajdonos szerint azért is érdemeltük ki a 3. helyet, mivel sokat fejlődött a helyi turizmus.
– Én úgy gondolom, hogy ez nagyon jó dolog, hogy Gyöngyös és környéke harmadikként bekerült a turisztikába. A hely meg is érdemli, gyönyörű a környék, nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben. Túrázásra kiváló, egyre nagyobb divatja van, mindenki a szabad levegőn akar lenni. Ezenkívül a kerékpáros turizmus is óriási módon fellendült, ez a másik nagyon nagy lehetőség és sok minden van, ahova ellehet a közelbe látogatni. – mondta Hoffmann József.
A vírushelyzet következtében a magyar turizmus idén újabb rekordévet – érthető okokból -ugyan nem könyvelhet el, de az ügynökség adatai alapján előrejelezhető, hogy az idei hazai vendégforgalom akár a korábbi éveket is felülmúlhatja, köszönhetően annak, hogy a nyaralni vágyók idén várhatóan inkább a belföldi utazásokat választják.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon