Több mint 3 hónap után vége a veszélyhelyzetnek Magyarországon, a kormány azonban bevezette a járványügyi készültséget. Megszűnt a vásárlási idősáv, ám az üzletekben, buszokon, vonatokon továbbra is kötelező a maszk viselése a 6 éven felülieknek. Egyre több külföldi mentesül a hatósági karantén alól, 500 főig megtarthatóak a rendezvények, ám a mozik, színházak múzeumok nyitásáról nem közöltek részleteket.
A maszk viselését ellenőrzi a polgárőrség és a közterület-felügyelet – ezeket a képeket még májusban készítettük. Továbbra is számíthatunk hasonló felügyeletre, a veszélyhelyzet megszűnése nem jelenti a maszkviselésének elengedését, így üzletekben, tömegközlekedésen továbbra is kötelező eltakarni az arcunkat. Csak a 6 év alattiaknak nem kell maszkot viselniük.
Sokan arra voltak kíváncsiak, hogy a veszélyhelyzet vége megszűnteti-e a vásárlási idősávot. A Magyar Közlönyben megjelentek szerint igen, most már bárki, bármikor vásárolhat. Ennek a legtöbben nagyon örülnek.
Sűrű és nehéz időszak van a hátunk mögött. Március 16-tól bezártak az iskolák, majd az óvodák és bölcsődék sem fogadták a gyermekeket. A távoktatás maradt, az óvodák viszont eleinte csak ügyeleti rendszerben, később már teljesen megnyitottak. Március 28. és május 4-e között Magyarország egész területén kijárási korlátozás lépett életbe, vagyis csak munkavégzés és az alapvető szükségletek céljából lehetett elhagyni otthonainkat. Március 16-án lezárták a határokat, bezártak a szórakozóhelyek, mozik és életbe lépett az időseket védő vásárlási idősáv. Majd lassan kinyitottak a boltok, meg lehet tartani az esküvőket 200 főig, egyre többen tértek vissza a munkahelyükre. Most már újra lehet 500 fősnél kisebb koncerteket tartani, egyelőre augusztus 15-ig ennél nagyobb eseményeket nem rendezhetnek.
A fizetési moratórium nem változott, december 31-ig nem kell törleszteni a hiteleket.
A mozik, színházak és múzeumok zárt területeinek nyitásáról egyelőre nem közöltek részleteket.
Július elsejéig ingyenes marad az ország egész területén a parkolás.
Az Európai Unió tagállamainak állampolgárai, valamint a szerb, a svájci, a liechtensteini, a norvég és az izlandi állampolgárok is szabadon beléphetnek Magyarország területére.
A veszélyhelyzetben lejárt okmányok mától 6 hónapig érvényesek maradnak.
Az év végéig nem kell idegenforgalmi adót fizetni, és a négy százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás sem terheli a szállásadókat.
A kórházparancsnokok a veszélyhelyzet megszűnését követően is, az elrendelt egészségügyi készenlét ideje alatt is ellátják a feladataikat, felkészülnek a második hullámra.
A vírus nem tűnt el, így az Operatív Törzs megmarad és járványügyi bevetési egységet hoznak létre, ez fog közbeavatkozni, ha esetleg valahol újra megjelenik a vírus.
A kormány a mai naptól bevezette a járványügyi készültséget, amely fenntartásának szükségességét háromhavonta felülvizsgálják. A rendelet december 18-án veszti hatályát.