Ivókutat telepítettek a mátrafüredi parkba. A mintegy 400 ezer forint értékű kút ivóvízzel szolgálja ki az idelátogató családokat, és a házi kedvenceket. A vírushelyzet miatt Mátrafüred ugyan fellélegzett, de a költségvetésből nem minden tervet lehet megvalósítani. Amit tudnak azonban, megtesznek – mondja Faragó Tamás a részönkormányzat vezetője, hiszen járdák újulnak meg, térkövezik az esőbeállót és fejlesztik a játszóteret is.
Csak egy gombnyomás és felfrissíthetjük magunkat, gyermekeinket, sőt házi kedvenceinket is Mátrafüred új ivókútjának segítségével.
– Hogyha valaki sportol, feljön ide, vagy esetleg túrázik és megszomjazott, akkor tud vízvételi lehetőséghez jutni. Két hete lett beállítva ez a kút, közel 400 ezer forintba került. – nyilatkozta Faragó Tamás önkormányzati képviselő.
A koronavírus miatt itt is kevesebb pénz jut fejlesztésekre, költséghatékonyság miatt a parkban lenyírt füvet helyben komposztálják. A közeljövőben azonban a Hegyalja úton javulni fog az ivóvízellátás egy pályázat segítségével, és többek között az Üdülősor utcában a járda újul meg.
– Valószínű, hogy a közeljövőben elindulnak a kátyúzási munkálatok, azok a munkálatok, amik eddig elmaradtak. Nagyon fontos, hogy eddig nagyon nagy elmaradásunk volt az Akadémia utcának a szennyvízbekötése a rendszerbe, úgyhogy valószínű, hogy ez is meg fog történni a következő időszakban. Próbáljuk szépíteni a játszóteret is. – mondta Faragó Tamás.
Új elemekkel bővítik, és terveik szerint körbekerítik, a mellette található esőbeálló pedig térkő burkolatot kap. Így egy hirtelen eső esetén a játszótérről is gyorsan találhatnak fedett helyet a családok. Faragó Tamás azt mondja: az esős időben jobban odafigyeltek az árkok tisztítására, hiszen több volt a dugulás, és a vírushelyzet alatt is igyekeztek folyamatosan gondozni a parkokat. A képviselő úgy látja, a hétvégéken már most sok az idelátogató, és arra számít, hogy a nyáron is kedvelt úticél lesz Mátrafüred.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon