Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Átadták az új ifjúsági közösségi teret

Átadták az új ifjúsági közösségi teret

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Átadták a Gyöngyösi Ifjúsági Szolgáltató és Tanácsadó Iroda új közösségi terét. A három helyiség a Művelődési Központtól külön bejáratot kapott, ahol videójátékok, számítógépek is vannak. A cél, hogy kulturált körülmények között találkozhassanak és ismerkedhessenek a fiatalok.

Számítógépek, babzsákok, videójátékok, később csocsóasztal és szabadtéri programok is várják a fiatalokat a most átadott közösségi téren. A külön bejáratú helyiségekben minőségi szórakozást kínálnak a helyieknek.

– Azt látom, hogy nincs tere Gyöngyösön azoknak a fiataloknak, akik szeretnének leülni egy kóla vagy egy sör mellé beszélgetni, egymás társaságát keresni, csapódnak egyik vendéglátótól a másikig, főleg péntek-szombati éjszakán, ez talán picit hiánykitöltő űr lehet, amit remélem, hogy jól fognak használni. – mondta Hiesz György polgármester.

Hiesz György a megnyitón elmondta: a mintegy 10 millió forintból létrejött Iroda átmeneti teret kínál a fiataloknak, egy pályázat segítségével a volt bíró kúriát szeretnék megújítani a későbbiekben. Addig is a Művelődési Központ volt vezetői irodájában várják a szórakozni vágyókat.

– Van három számítógépünk, vagyis iskola után, vagy ha van ideje, bejöhet számítógépezni, vannak babzsákok, van FIFA a Playstationhoz, van youtube, ingyenes wifi, úgyhogy szabadon be lehet jönni. – mondta Klenovics Patrik ifjúsági referens.

A kerthelyiséget is felhasználná a GYITI, később szabadtéri rendezvényeket tartanának. A megnyitón a közönség két, sport-realityből ismert szereplővel találkozhatott, akik azt mondták, fontos, hogy ne csak online, hanem személyesen is elérhetőek legyenek azok számára, akik kíváncsiak rájuk. A közönségtalálkozón a műsor rejtelmeibe is beavatták az érdeklődőket, legfontosabb üzenetük az volt, hogy bárkiből válhat nyertes, ehhez kitartás és akaraterő kell.

– Mi átlagos emberke vagyunk,akik jelentkeztünk egy műsorba, teljesítettünk és mindent megtettünk, azért, hogy mi ott nyerjünk, és én ezt szeretném közvetíteni, hogy akarjanak, és, hogy ha van egy álmuk, akkor az valóra válhat. – mondta Szabó-Thomka Hanna.

A két szereplő fontosnak tartja, hogy a fiatalok számára nyitott legyen egy olyan helyiség, ahol személyesen, és nem a monitorokon, képernyőkön keresztül ismerkedhessenek egymással.

– Egyre távolabb vannak attól, hogy közösségi tereken, a való életben találkozzanak, akár játszanak, akár beszélgessenek, vagy tanuljanak, és ezek a helyek, mint ez az ifjúsági közösségi tér is borzasztó jó arra, hogy offline módon, itt, együtt játszanak babzsák fotelban ülve és ennek borzasztó nagy értéke van, amit kezdünk elveszíteni, és ezt tök jó visszahozni – tette hozzá Mischinger Péter „Vestator”.

Az átadott közösségi tér minden nap déltől az esti órákig várja a fiatalokat.


Tovább az archívumra