Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Forgalmirend-változás

Forgalmirend-változás

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Több forgalmirend-változás is életbe lépett Gyöngyösön a helyi járati autóbuszok útvonal változása miatt augusztus 25-től. Többek között a Dózsa György utcát és az Erzsébet Királyné utcát összekötő útszakaszt egyirányúsították, a Bugát Pál Kórház mellett új buszmegállót alakítottak ki, valamint az épület környékén, több helyen is megállni tilos jelzőtáblát helyeztek ki.

Már zajlik a Bugát Pál Kórház melletti új buszmegálló kialakítása. Többek között ez is része annak az új forgalmirend-változásnak, ami tegnap lépett életbe Gyöngyösön.

– Az önkormányzat már régóta gondolkodik azon, hogy a helyi közösségi közlekedést átszervezi és erre már nagyon sok törekvésünk is volt, a testület is többször tárgyalta. Az elmúlt hónapokban kialakult egy olyan menetrend, amit szeretnénk szeptembertől bevezetni a városban. Ez egy kétkörös körjáratos közlekedést jelent. Ennek kapcsán vált szükségessé néhány olyan fontos forgalomtechnikai beavatkozás, amelyeket most a napokban életbe léptettünk. – tájékoztatott Juhász Katalin, a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Igazgatóság igazgatója.

A változások közé tartozik például, hogy a Bethlen Gábor és Mérges utca csomópontjába az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla helyett STOP tábla került ki. Emellett forgalomtechnikai tükröt helyeznek ki a Mátrai út és Erzsébet Királyné utca csatlakozásába.
Az egyik legnagyobb újítás, hogy az Erzsébet királyné és a Dózsa György utcát összekötő útszakaszt egyirányúsították. Így a megszokottól eltérően ezen a szakaszon behajtani tilos tábla került ki, ezt sokan még nem vették észre.

– Ez azért volt szükséges, mert az autóbusz nem tudott ezen a keskeny és két kanyarral rendelkező úton biztonságosan közlekedni. Az elmúlt két hétben kétszer is voltunk több kollégával együtt busszal együtt kipróbálni ezeket a közlekedési csomópontokat, illetve a Dózsa György útról a balra kanyarodást. Ha szemben is jön forgalom ezen a névtelen úton, akkor a busz nem tudja biztonsággal megtenni a kanyart-befordulást. Illetve utána van benne egy elég éles kanyar ott pedig a közel lévő házak, illetve a másik sávba átsodródott a gépjárműnek a hátulja. – mondta a Városfejlesztési és Városüzemeltetési igazgató.

Juhász Katalin elmondta, hogy amennyiben elegendő forrás lesz erre az útszakaszra, akkor kiszélesítik és újra kétirányúsítják. A forgalmirend-változás részét képezi továbbá, hogy a kórház környékén, több helyen is megállni tilos jelzőtáblát helyeztek ki és sárga felfestéssel segítik az autóbusz közlekedését.
Emellett új autóbusz-megállóhelyeket jelöltek ki a Baross Gábor és a Kolozsvári utcai kereszteződésnél, valamint a Jászsági és Kolozsvári utca csomópontjában.
Az igazgató elmondta: napi kapcsolatban állnak a Volánnal, akik lehet hogy további változtatásokat kérnek, így az újonnan életbe lépett forgalmirend tovább változhat. Emellett a holnapi rendkívüli testületi ülésen is dönthetnek újabb változtatásokról.


Tovább az archívumra