Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Beteg lett az egyik tanár, több diák otthon tanul

Beteg lett az egyik tanár, több diák otthon tanul

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Nincsenek tünetei annak a pedagógusnak, akiről a múlt héten derült ki, hogy pozitív az új koronavírusra. Az osztályából néhányan otthonról tanulnak. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra hívja fel a figyelmet, hogy ha valamelyik iskolában fertőzött személyre bukkannak, nem tesztelik automatikusan az intézményben dolgozókat és az oda járó gyerekeket, így az sem derülhet ki, hogy aki fertőzött, de még tünetek nélkül bejárt, továbbadhatta-e a fertőzést. A szakszervezet szerint a felső tagozatosoknak és a középiskolásoknak digitális tanrendet kellene elrendelni.

Nem mindenkinek a megszokott időben van a szünete, hogy elkerüljék a csoportosulásokat, az osztály az udvaron töltött idő után maszkot vesz fel, az épületbe való belépéskor pedig kézfertőtlenítés következik. Az osztálytermekben és az udvaron nem, csak a folyosón kell maszkot viselniük. A gyerekek fegyelmezettek, megszokták az új eljárásrendet itt a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskolában.

– Azt nem mondom, hogy a szociális távolságot betartják, mert azt lehetetlen, szerintem azt csak úgy lehetne, ha szögesdrótot húznánk közéjük. Ők azért gyerekek, hogy egymással kommunikáljanak, egymással beszélgessenek. Ha azt kérik, hogy a szociális távolság megvan-e a tanár és diák között, az megvan. – mondta Kurucsai József, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézményvezetője.

Az épület tetőszerkezetét megrongálta a múltkori vihar, ezért a balesetek elkerülése miatt lezárták az udvar egyharmadát – ezt mutatja az igazgató, így egy plusz nehézségbe ütközött a tanévkezdés. Az egyik pedagógusról pedig kiderült, hogy elkapta a koronavírust, jelenleg karanténban van, de nincsenek tünetei. Rajta kívül három tanár várja a teszteredményt, az érintett osztály nagy része pedig otthon tanul.

– Nekem, mint intézményvezetőnek, jeleznem kellett a Népegészségügyi Intézet felé, hogy van egy olyan kollegám, aki pozitív teszttel rendelkezik. Azóta várom a válaszukat, ugyanis digitális oktatást csak ők tudnak elrendelni, tehát azt, amit mi csináltunk, hogy otthon maradhatnak a gyerekek, ez csak ilyen házon belüli, nem hivatalos digitális oktatás volt, csak minél kevesebb lehetősége legyen a fertőzöttségnek. – mondta Kurucsai József.

Ezzel az eljárással a fenntartó is egyetértett. Amint a fertőzött tanár két negatív teszttel rendelkezik, visszatérhet az iskolába.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tegnapi közleményében azt javasolja, hogy a kormány rendelje el a felső tagozatosoknak és a középiskolásoknak a digitális tanrendet. Azt írják: ha valamelyik iskolában fertőzött személyre bukkannak, nem tesztelik automatikusan az intézményben dolgozókat és az oda járó gyerekeket. Így az sem derülhet ki, hogy aki fertőzött, de még tünetek nélkül bejárt, továbbadhatta-e a fertőzést. Szerintük így hamarosan tömegesen zárnak majd be az oktatási intézmények.
Országosan egyébként jelenleg tíz és húsz között van azon iskolák száma, ahol részlegesen – egy-egy osztályt érintve – digitális oktatásra kellett átállni a koronavírus-járvány miatt.


Tovább az archívumra