Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Az orvosszakmai tanácskozások mellett a kórház névadójáról is megemlékeztek, s bemutatták az éremgyűjtő egyesület által kiadott új Bugát Pál emlékérmet is

Az orvosszakmai tanácskozások mellett a kórház névadójáról is megemlékeztek, s bemutatták az éremgyűjtő egyesület által kiadott új Bugát Pál emlékérmet is

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Ezen a napon került sor továbbá a hagyományos kórházi díjak, a Vezekényi díj és a Viltner díj átadására.

A Bugát Pál halálának 145. évfordulóján rendezett emlékülésen adták át a kórházalapító Vezekényi Istvánról elnevezett díjat, melyet olyanok kaphatnak, akik a kórház munkáját hosszú időn keresztül magas színvonalú munkájukkal segítették. A kórházi labor nemrég elhunyt osztályvezető főorvosa, dr. Lukovszki Nóra posztumusz Vezekényi díjban részesült.

Ugyancsak Vezekényi-díjat vehetett át a kórház műszaki osztályának kollektívája.

Kiosztották a Viltner-díjat is, amelyet az idén Fábián Ferenc ügyvéd kapott a kórházi alapítvány munkájában kifejtett tevékenyégéért. A helyi éremgyűjtő egyesület által kiadott Bugát emlékérem az emlékülésre készült el. Ezt Szabó Gyula mutatta be, és az emlékülés minden előadója ajándékként kapta meg.

Borbándi Erik


Az Aktuális napi hírei (2010-11-16 )

Tovább az archívumra