Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Egyéves születésnapját ünnepelte a gyöngyösi Költögető-blog

Egyéves születésnapját ünnepelte a gyöngyösi Költögető-blog

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A verseléshez kedvet érző általános iskolásoknak létrehozott honlap célja, hogy összefogja a verselni vágyó diákokat, teret biztosítson a megjelenésüknek, és hogy ápolja a költészet iránti szeretetüket.

A találkozó játékkal kezdődött: a költögetők névadóztak, és közmondásokat „szereltek” Lackfi János verseiből kiindulva. Többen hoztak magukkal új verseket, melyek felolvasásával nagy sikert arattak a többiek előtt. A Költögető blog célja volt, hogy a mai magyar költészetet népszerűsítse az általános iskolások körében. A profi költők segítségével és útmutatásával működő honlap teret biztosít minden diák alkotásának. A költögetők nagyrészt kálváriaparti iskolások, néhányan más, környékbeli iskolába járnak, és vannak olyan távoli költögetők is, akik pl. Szegeden, Budapesten vagy Szentgotthárdon laknak – hangsúlyozta Hevesi Márta, a honlap ötletgazdája. A megkérdezettek elmondták: ebben a korban még kevésbé a tehetség, mintsem a lelkesedés az, ami igazán számít. A lényeg ugyanis a magyar nyelv ritmusának és hajlékonyságának minél korábbi és minél alaposabb megismertetése a kisdiákokkal.
Berzsényi Gergely

Az Aktuális napi hírei (2010-11-22 )

Tovább az archívumra