Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Konténernyitogató Burai Krisztiánnal

Konténernyitogató Burai Krisztiánnal

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

„Konténernyitogató” programot tartottak Burai Krisztián dalszerző-producerrel a Harmadosztályon. A közönségtalálkozó a város drogprevenciós pályázatának részeként valósult meg. Bár a projekt rendezvényei hamarosan véget értek, a foglalkozások azonban zajlanak tovább, mind az Erdélyi téren felállított konténerben, mind pedig a durandai közösségi házban.

A konténeravatón Kévés Tamás alpolgármester buzdította a Harmadosztályon lakókat, hogy használják ki a konténer adta lehetőségeket, hiszen a Durandában egyre többen veszik igénybe a közösségi házat. A program sztárvendége Burai Krisztián dalszerző-producer volt, egy előzetes felmérés szerint a városrész lakói őt szerették volna látni. Krisztián 20 évig dolgozott karrierjén, majd tavaly hirtelen megérkezett a várva várt siker, és bombaként robbant be a magyar popzenei világba.

– Az univerzum törvényei szerint nem létezhet olyan, hogy a befektetett munka nem térül meg és igazam volt, és ezt bárkinek tanácsolom, hogy tartson ki bármi mellett is dönt, és soha ne hagyja, hogy befolyásolja senki. Valaki kliséként használja, hogy merj nagyot álmodni, de tényleg el lehet érni bármit, amit kar az ember. – mondta Burai Krisztián dalszerző-producer.

A közönségtalálkozó után azok a gyerekek mutatták be dalaikat, akik részt vettek a zenei foglalkozásokon. A belőlük verbuválódott ad hoc zenekar mutatta be szerzeményeiket.

– A 6 éves gyerekektől kezdve a huszonéves fiatalokig, bárki részt tudott venni ezeken a foglalkozásokon. Az volt a lényege, hogy közös produktumokat hozzunk létre velük. Nem feltétlenül kellett, hogy zenei előképzettségük legyen. Mindenkinek, aki részt vett a foglalkozásokon tudtunk adni feladatot és mindenki részt tudott venni rajtuk. – mondta Komenczi Bálint közösségi zenei facilitátor.

Az összesen 75 millió forintból megvalósuló drogprevenciós pályázat már 2018 óta fut több helyszínen a városban. Itt, az Erdélyi téren felállított konténer már két éve áll, közösségi programoknak és foglalkozásoknak biztosít helyszínt.

– Ezen a területen nem volt eddig semmilyen közösségi tér ahová a fiatalok össze tudtak gyűlni, ezért gondoltuk, hogy az adományba kapott konténert felújítjuk ebből a pályázati pénzből és itt próbálunk csoportfoglalkozásokat tartani, ahol egy kicsit a közösségi összetartást a gyerekek között tudjuk erősíteni. – mondta Erdélyiné Gáspár Katalin projekt menedzser.

A zenei foglalkozásokon túl a fiatalok képregényeket is készítettek, az alkotásokból pedig kiadvány készül.


Az Aktuális napi hírei (2021-07-02 )

Tovább az archívumra