Kodály Zoltán életéről és munkásságáról tartott előadást Bolyky József zenetanár a Pátzay János Katolikus Zeneiskolában. Az “Amit a zenéről tudni kell” című sorozatának aktuális előadása már a hetedik volt a sorban. Az előadáson a közönség zenés bejátszások és élő énekes bemutató segítségével ismerkedhetett meg a nagy zeneszerző életművével.
A 2015-ben indult előadássorozat keretében korábban tartottak előadást a barokk és a romantika zenéjéről, de az európai fúvószenekari kultúráról is. Bolyky József zenetanár régóta foglalkozik Kodály Zoltán életével és munkásságával, sőt tanított is a Kodály-módszerrel. Bolyky József Kodály Zoltánt az egyik legnagyobb magyarnak tartja.
– Ő volt zenetudós, népzenetudós, zenepedagógus és ezek a tevékenységek végig szoros egységben voltak az életében. Folyamatosan kórusokkal, zenekarokkal, iskolákkal foglalkozott, hihetetlen gazdag életművet hagyott maga után. – mondta Bolyky József zenetanár, karnagy.
Kodály Zoltán kórusműveiből párat Barta Enikő előadásában hallhattak, akit Butykáné Bágyi Judit kísért zongorán. Az előadássorozatot a Pro Civitate-díjas Gyöngyös Város Barátainak Köre szervezi.
– A legkevesebb volt a száraz tényanyag az előadásban. Csodálatos műveket hallhattunk, és ami megható volt, az, hogy végre olyan közösségi élményben lehetett részünk, amire láttam a közönség soraiban és az ezt követő beszélgetésben, hogy nagyon ki vannak éhezve. – mondta Dr. Bekecs Andrea, Gyöngyös Város Barátainak Körének elnöke.
A tervek szerint novemberben a sorozat következő részében a világ három nagyon jelentős tenor énekeséről hallhatnak majd előadást az érdeklődők.