A bensőséges ünnepségen az idős asszony életének jelentősebb állomásait is felidézte.
Még az első világháború idején, 1916. márciusában látta meg a napvilágot Fehér Istvánné, Mádi Anna. A Gyöngyöspüspökiben, háromgyermekes földműves családban született Anna néni a munkába járás és a fizikai munka nehézségeit már egészen korán muszáj volt megismerni. De amikor arról faggattuk, hogy szerinte mi a hosszú élet titka, a minden nehézség ellenére megőrzött, határtalan életszeretetről beszélt kameránknak.
Anna néni 23 évesen ment férjhez, és 42 évig élt boldog házasságban. Két gyermekük, négy unokájuk, és 6 dédunokájuk született. Mint azt az ünnepelt elmondta: soha még a feje sem fájt, és komolyabb baja sem volt soha. Napközben olvasgatni szeret és tévézni.
Berzsényi Gergely