Harmadik szezonját kezdi meg idén a mátraszentistváni
Sípark. Az üzemeltetők a késői szezonkezdés ellenére is jó idényre számítanak,
és 2006-ban sem maradtak el a fejlesztések.
A tavalyi szezonban 25 ezer ember kereste fel a
mátraszentistváni Síparkot. Idén erre a hétvégére időzítették a nyitást, mindenhol
dolgoznak a hóágyúk, és már lécre pattantak az első fanatikusok is – számolt be
Kőrösi Imre, a Sípark tulajdonosa.
A sícentrum egyik legkeresettebb programja a síoktatás – az
igényeknek megfelelően most főleg erre összpontosítanak. A nyolc hektáros
területen összesen már 5 sílift várja a síelni vágyókat. 2007-ben sem
maradhatnak el a téli sportversenyek, így lesz snowboard, és diákolimpia is. A
Sípark munkatársai szerint mindenképpen érdemes hét közben meglátogatni a pályákat – hiszen akkor kisebb
a sorbanállás.
Faragó Zoltán