DEMO:Elfogadta idei költségvetését az Orvosi Ügyelet Mikrotérségi Társulás, amely tartalmazza az orvosi ügyeleti díjak emelését.
Az intézkedés orvosok esetében 1000, ápolók és gépjárművezetők esetében pedig 500 forintos órabéremelést jelent.
A települések erőn felül támogatják ezt az ügyeleti rendszert – jegyezte meg az éves költségvetés kapcsán Hiesz György polármester.
Az ülésen továbbá szóba került a gyepmesteri telepek működése is, hiszen Gyöngyösön kívül a környéken nincs másik, azonban most városunk is nagy változás előtt áll, még nem tudni áprilistól ki látja el a feladatot, de a későbbiekben ebben kérnek együttműködést a társulás tagjai. Ezen kívül elfogadta az idei költségvetését a Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás és a Nyugat-Hevesi Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon