Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nyugati elkerülő: heteken belül elkezdik

Nyugati elkerülő: heteken belül elkezdik

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Heteken belül megkezdődhet a nyugati elkerülő út második ütemének kivitelezése Gyöngyösön – jelentette be ma az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője és a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. útfejlesztési igazgatója.

A több, mint egy évtizede parlagon hagyott nyugati elkerülő az utóbbi 10 évben többször választási ígéret volt, ám nem történt semmi. A most megjelent kormányhatározat alapján a nyertes kivitelező a Hedo és a Colas Zrt konzorciuma.

A kormány a fejlesztésekre összesen 5 milliárd forint támogatást utalt át a Nemzeti Infrastruktúra Zrt.-nek.

Pántya József a NIF útfejlesztési igazgatója a felújítás műszaki tartalma kapcsán elmondta, a becsatlakozó útszakaszoknál körforgalmakat építenek, valamint két új hidat, egy már meglévőt pedig felújítanak.


Tovább az archívumra