Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
A szakértő egyelőre nem mondott véleményt tapasztalatairól, de jelezte: minden vitás felet meghallgatott ahhoz, hogy küldetésének megfelelően pártatlan és független elemzést adhasson a helyzetről a világszervezetnél.

Újabb különleges vendég Gyöngyöspatán. Tizenkét éve nem járt kisebbségügyi ENSZ-szakértő Magyarországon. Githu Muigai a héten több települést is végiglátogat, annak hírére, hogy a világsajtóban megjelentek szerint hazánkban problémás a kisebbség és a többség együttélése. Az elemző az Aktuálisnak azt mondta: nem büntet, csak vizsgálódik, és munkája során nem vezérli semmiféle előítélet. Githu Muigai Patán a romák vezetőivel, a képviselő-testülettel, a rendőrökkel és a polgárőrséget alakító civilekkel tárgyalt. Tapasztalatokról, következtetésekről azonban egyelőre nem beszélt. Mint jelezte, csak akkor értékel, ha minden helyszínt végiglátogatott az országban, amelynek megtekintését eltervezte. Az elmondása szerint a magyar kormány által idehívott különmegbízott hozzátette: pénteken sajtótájékoztatón összegzi, mit tapasztalt egy hét alatt hazánkban a romák és nem romák együttélése tekintetében.
Matalik Ferencné alpolgármester a megbeszélés után kifejtette: a feszültség már csökkent a faluban, a teljes békéhez azonban munkát kellene adni a cigányoknak. Elmondása szerint júliusban meg is kezdi működését az a mezőgazdasági szövetkezet, amely az alacsony képzettségűeknek is hasznos, rendszeres munkát kínálhat.
Faragó Zoltán