Okosjátékkal fejlesztik a gyöngyösi óvodásokat
Az eszköz, amelyet a Katona József Úti Tagóvodában 2017 óta használnak, elsősorban az iskolaérettséghez szükséges képességek felmérését és erősítését segíti. A képviselő-testület mai ülésén úgy döntött, hogy a többi nyolc tagóvoda számára is beszerzi az eszközt egy 23 hónapos lízingkonstrukció keretében összesen közel 7 millió forintért. Az úgynevezett DIOO billentyűzet és egér nélkül, érintőképernyőn irányítható program, amelyben a feladatokat hangutasítások alapján kapják a gyerekek.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon