Véget értek az idei Mátrai Bornapok, amely az utóbbi évek egyik legsikeresebb és leglátogatottabb borfesztiválja is egyben.
Színes forgatag, vidámpark, remek étkek, kiváló mátrai borok, helyi tehetségek és neves előadók vártak mindenkit május 20.-22. között Gyöngyösön a Mátrai Bornapokon.
Ahogy a korábbi években a szervezők ezúttal is kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a fesztiválra kilátogatók megismerkedjenek a helyi csoportokkal, így pénteken nem hiányozhatott a színpadról az idén 60 éves Vidróczki Néptáncegyüttes.
Majd a Ritmus Táncstúdió fiatal növendékei léptek a színpadra, őket követte Kocsis Tibor, az X- faktorban feltűnt tehetséges énekes.
Az est sztárvendége Fenyő Miklós volt, aki nemcsak a Hungária valamint Modern Hungária nevű zenekaraival, hanem egyéni előadóként is beírta magát a magyar Rock & Roll-történelem nagyjai közé. Fenyő Miklós dalait nem csak az idősebb korosztály fújta kívülről, de a fiatalok is elképesztően élvezték a legenda fellépését. A Fő tér zsúfolásig megtelt már az első napon.
A szombati programban helyet kapott például a gyermekeknek zenélő Bumbum Zenekar, vagy a gyöngyösiek által szintén jól ismert BlackJam Sportegyesület. Ezután következett a külföldi partnervárosok polgármestereinek köszöntése, akik meghívott vendégként szintén részt vettek a háromnapos fesztiválon.
Szombat este a hazai könnyűzene egyik legsikeresebb csapata a Bagossy Brothers Company állt színpadra, amely az utóbbi hetekben több Petőfi zenedíjjal és Fonogram-díjjal is gazdagodott.
Vasárnap először a gyöngyösi Sound of Spirit énekegyüttest hallhatták az érdeklődők
Majd a Tomory Gábor Néptáncegyüttes szórakoztatta a Bornapok folklór iránt érdeklődő látogatóit
A 2022-es Mátrai Bornapok záróprodukcióját a Blahalouisiana adta, akik igazán különleges hangulatot varázsoltak a színpadra
A Mátrai Bornapok, nem kizárólag a zenéről és a mulatságról szólt. A fesztiválon tizenkilenc mátrai borász összesen 160 féle borát kóstolhatták meg a fesztivál látogatói. A helyi borkészítők prémium borai mellett, idén itt debütált a nagyközönség előtt Gyöngyös első közösségi bora is, a MyMátra. A tavalyi borvidéki arculatváltással ugyanis megszületett egy mátrai közösségi bor gondolata is, melyhez idáig hét borászat csatlakozott, azonban nincs kizárva, hogy a projektbe később több helyi pincészet is bekapcsolódik. A közösségi bor célja bemutatni a borvidék illatos fehér szőlőfajtáinak sokszínűségét, és ezáltal megszólítani a borkedvelő közönséget.
A Bornapok egyik újdonsága az volt, hogy a vásárlók most először a bankkártyás fizetés lehetőségével is élhettek, illetve most először mutatkoztak be Gyöngyösön a Europe for Citizens program résztvevői. Az idei háromnapos fesztivál sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy több ezren fordultak meg a Fő téren és a kóstolópoharak is szombat este elfogytak, annak ellenére, hogy a szervezők dupla annyival készültek, mint korábban.