Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Ebben az évben is Gyöngyösön jártak a Magyar Honvédség vezérkari tanfolyamán részt vevő tisztek

Ebben az évben is Gyöngyösön jártak a Magyar Honvédség vezérkari tanfolyamán részt vevő tisztek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A katonák a település gazdasági működésével és közbiztonságával kapcsolatban is tájékoztatást kaptak a város döntéshozóitól.

Gyöngyös történelmét, gazdasági helyzetét, adottságait összegzi a vezérkari tanfolyam tagjainak Faragó László polgármester. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanfolyamának résztvevői évente ellátogatnak több magyar városba is tájékozódni. A katonai hagyományokkal rendelkező Gyöngyösön is rendszeres vendégek.

A leendő és a mai vezérkar tagjai vesznek részt a képzésen, így számukra fontos, hogy minél nagyobb rálátással rendelkezzenek az ország, a települések működésére – szögezte le a parancsnok. Hozzátette: a felsőfokú tanfolyam hallgatói sajátos szempontokra kíváncsiak egy-egy városban.

A hallgatóknak a katasztrófavédelem vezetője, illetve a városi rendőrparancsnok, Balogh Tibor is előadást tartott Gyöngyös közbiztonsági viszonyairól.

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2011-06-23 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:13
Zeneiskolások előadása - Trió - Haydn: G-dúr trió - Rondo all ungherese
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Sport7 1. rész – sport magazin
10:02
Reklám
10:04
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Üzleti negyed - gazdasági magazin - ismétlés
11:11
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Luther Márton élete 3. – Isten tenyerén? - rajzfilm sorozat
18:15
Méhlegelők - filmetűd
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:02
Reklám
19:04
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Itt vagyunk – Alkotunk és előadunk - dokumentumfilm
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság