Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Január a Kultúra hava a Mátra Művelődési Központban

Január a Kultúra hava a Mátra Művelődési Központban

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az intézmény a Magyar Kultúra Napját kibővítve vezette be
ezt a hagyományt, nyolc évvel ezelőtt. A programok között ahogy mindig, most is
helyet kap a kultúra több területe is.

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünneplik hazánkban, minden
év január 22-én. Azért épp ekkor, mert 1823-ban Kölcsey Ferenc ezen a napon
fejezte be a Himnusz megírást. A jeles dátumról a Mátra Művelődési Központ is
rendszeresen megemlékezik, nem is akárhogyan. Már a kezdetekkor bevonták a
helyi kulturális és oktatási intézményeket a szervezésbe, és ez annyira jól
sikerül, vagyis annyi ötlet és program született, hogy már évek óta az egész
hónapot a kultúrának szentelik a Művházban. A színes programok sora Baranyi
Judit, kárpitművész kiállításának megnyitójával vette kezdetét a Fő tér
Galériában, és már látható a magyar királyok panoptikuma is, az MMK
Kamaratermében. Színházi produkcióból kettő is lesz januárban, 13-án a losonci
Kármán József Színház Háy János darabját, a Herner Ferike faterját adja elő,
hónap végén pedig a Potyautas című zenés vígjáték lesz műsoron. Természetesen
január 22-én, a kultúra hivatalos napján gálával várják az érdeklődőket, akkor
TÉKA koncerten szórakozhat a közönség.

Csefán Beáta


Az Aktuális napi hírei (2007-01-12 )

Tovább az archívumra