A sztrájk előkészítésére buzdítja az tanárokat és intézményvezetőket a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete-erről Nagy Erzsébet, országos választmányi tag beszélt GyöngyösMa című műsorunkban. Mint elmondta: bár a kormány a jövő évtől ígér béremelést, az összeomlás szélén van jelenleg a magyar közoktatás.
„Aki netán úgy gondolja, hogy a jelen körülmények között sztrájkban nem venne részt, mert ellehetetlenítették a sztrájkot, és polgári engedetlenségben akar részt venni, a teljes jogi apparátusunk a védelmére fog kelni, és az Oktatás a Demokráciáért Alapítvány, amelyet a PDSZ létrehozott, azon keresztül pedig pénzbeli támogatást tudunk adni.”