Januártól nagy változásra számíthatnak a tanulóvezetők, ugyanis még nagyobb teret nyer a digitalizáció, a jelenlegi papíralapút fel fogja váltani egy digitális vezetési karton. Kispál Zsolt szakoktató azt mondja, még szimulátoros képzés is lehet a jövőben, amivel a 30 kötelező órából bizonyos óraszámot ki lehet majd váltani. Ezt azonban az autósiskolák többsége nem támogatja, hiszen véleményük szerint a való életben kell megtapasztalni a tanulóknak a forgalomban való közlekedést.
„Decemberben tesztszerűen papíron és elektronikusan is menni fog a rendszer, hogy ha esetlegesen van valami hiba, akkor még azt tudják korrigálni. Január 1-től pedig nem csak a vezetési óra megkezdését és kilométeróra állást kell dokumentálnunk, hanem a tervezett felvételi helyet, tehát hogy hol kezdek az adott tanulóval, meg a végzésnek a helyszínét is. Ezzel akarják még ellenőrizhetőbbé tenni magát a gyakorlati oktatást.”