Jelentős anyagi megterhelést okoznak a lakosságnak a megemelkedett rezsiárak, ezért az önkormányzat a segélyrendszert is módosíthatja. Hiesz György polgármester GyöngyösnMa című műsorunkban elmondta: bár előzetes kalkulációt már készített az önkormányzat, egyelőre nem tudni pontosan, hány embert illet majd meg a segítség.
” Nagyon sok embernek segíteni kell, mert szó szerint a megélhetése kerül veszélybe. Eldöntheti, hogy gyógyszert vesz, fű, eszik, főleg az egyedülálló kisnyugdíjasok, fiatalok, fiatal családok, akiknél a jövedelem nem magas, egyedül neveli a gyermekét. Ki kell találnunk valami új rendszert, de biztos, hogy többszörösére fog növekedni ez a költségünk is.”