Módosította az abortusz törvényt a belügyminiszter, az új rendelkezés csütörtökön lép hatályba. Kedden jelent meg a közlönyben, hogy a terhességmegszakításra váró állapotos nőnek ezentúl meg kell hallgatnia a magzat szívhangját, erről pedig be kell mutatnia egy leletet. A rendelet aláírását nem verték nagy dobra, a kormány részéről nem tettek említést az utóbbi időben azzal kapcsolatban, hogy tervezik módosítani az abortusz szabályozását. Statisztikai adatok szerint Magyarországon 2021-ben száz élveszületésre 23,5 terhességmegszakítás jutott, 2018-ban 30, 2010-ben pedig majdnem 45.
Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Minden szó nélkül módosították az abortusz törvényt
Minden szó nélkül módosították az abortusz törvényt
Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!