Kezdőlap » Hírdetés » Megtartotta első gyűjtését az Állatmentő Alapítvány

Megtartotta első gyűjtését az Állatmentő Alapítvány

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Első gyűjtését tartja az egyik hipermarketben ma és holnap a Gyöngyösi Állatmentő Alapítvány, amely ezzel is szeretné segíteni a gyepmesteri telepen lévő árva kutyákat. Az alapítvány, amelyet október 5-én jegyeztek -be elsősorban tápadományokat, takarót, tisztítószereket vár, de pénzadománnyal is lehet őket támogatni. Dr. Szén Gabriella kuratóriumi tag örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy néhány óra alatt rengetegen támogatták az árva kutyákat, az adományok pedig hozzájárulnak a négylábúak életminőségének javításához.

„Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy a gyöngyösi telep altatásmentes, vagyis nem altatunk állatokat, illetve azt is ki kell hangsúlyozni, hogy ide csak gyöngyösi kutyák kerülnek befogásra. Az alapítvány hosszútávú célja, hogy a majdani menhelyről , mostani gyepmesteri telepről csak és kizárólag ivartalanított állatokat lehessen örökbefogadni. Ezért vagyunk most itt és emiatt gyűjtünk.”