Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Egy fővárosi és több megyei csapat jutott be a 28. alkalommal megrendezett Bugát Pál Országos Vetélkedő döntőjére

Egy fővárosi és több megyei csapat jutott be a 28. alkalommal megrendezett Bugát Pál Országos Vetélkedő döntőjére

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A három napos versenyen írásbeli, szóbeli, laboratóriumi és számítástechnikai gyakorlatokon kellett helytállniuk a csapatoknak.

28. alkalommal rendezik meg a Bugát Pálról elnevezett országos középiskolai természetismereti műveltségi vetélkedőt. Ez a 3 napos tanulmányi verseny a diákok innovatív gondolkodását és kutatómunkájukat is segíti. Idén több mint 400-an jelentkeztek a versenyre az ország különböző középiskoláiból. A gyöngyösi döntőbe 60 diák jutott.

A nagykanizsai 3 fős csapat a kísérleti versenyt élvezte a legjobban. A 3 nap alatt a város nevezetességeit is megnézték a diákok, így például a Mátra Múzeumot is, ami a versenyzőknek kifejezetten tetszett.

A szervezők és a tanárok bíznak benne, hogy jövőre is megmarad a versenyszellem és ugyanilyen szép számban jelentkeznek a diákok. Idén az első helyen a Szegedről érkezett Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium végezett, a 2. a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium csapata lett.

Farkas-Nagy Nóra


Az Aktuális napi hírei (2011-08-29 )

Tovább az archívumra