Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Visszásságok az egri kórház gyógyszertára körül

Visszásságok az egri kórház gyógyszertára körül

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Összeférhetetlenséget vélelmez a Fidesz megyei frakciója az
egri Markhot Ferenc Kórház gyógyszertárának átszervezése körül, ezért a
főjegyzőhöz fordult – derült ki a párt egri sajtótájékoztatóján. Az MSZP
frakciója viszont mindenképpen megvárja a Főügyészség és a Közbeszerzési
Döntőbizottság vizsgálatainak eredményét.

A mintegy 10 milliárd forint értékű, 10 évre szóló
működtetői szerződés kapcsán a Fidesz első törvényességi aggálya az volt, hogy
a megyegyűlés nem hagyta jóvá az üzletet. A grémium szervezési és működési
szabályzata szerint 20 millió forintos értékhatár felett csak a közgyűlés
szentesíthette volna a szerződést. A nyertes cég október óta mégis működteti a
gyógyszertárat. A párt szerint a szerződés így érvénytelen, és a főjegyzőtől
kértek vizsgálatot – tájékozatott Herman István, a Fidesz-MPSZ megyei
elnökjelöltje.

A megyei jobboldal szerint összeférhetetlenség is fennáll az
ügyben, hiszen a gyógyszertár átvilágításával megbízott vállalkozás a feladatát
időközben továbbadta egy olyan cégnek, melynek vezetője a gyógyszertár
üzemeltetését elnyert cég szakmai tanácsadója.

Az MSZP az összeférhetetlenség tényéről jelenleg csak
szóbeli információval rendelkezik, írásos anyagot még nem láttak – mondta el az
Aktuális megkeresésére Merczel József, az MSZP megyei alelnöke. A szocialisták
éppen ezért álláspontjuk véglegesítéséhez megvárják a Közbeszerzési
Döntőbizottság és a Főügyészség vizsgálatainak eredményét.

Az ilyen ügyeket a megye szakbizottságainak kellene
kivizsgálnia, ám ezek nem működőképesek, mivel a megegyezés hiányában meg sem
alakultak – emlékeztetett Merczel József.

Faragó Zoltán


Tovább az archívumra