Még két hétig lehet a Gyöngyösi Fiatalok a Tudásért, Művészetekért, Közösségért díjra a felterjesztéseket eljuttatni Hiesz György polgármesternek levélben vagy elektronikus úton. Dr. Horváth Gábor, a Gyöngyösi Önkormányzat Közigazgatási és Intézményirányítási Igazgatóság igazgatója Gyöngyös Ma című műsorunkban elmondta, ez az idei év első kitüntetése, amelyre az elmúlt évek tapasztalata alapján rendkívül sok javaslat szokott érkezni, a cél pedig, hogy ezeket a tehetséges fiatalokat minél szélesebb körben megismertessék
„A cél az, hogy azok a fiatalok, akik tanulmányukban jeleskednek, olyan közösségi munkát végeznek, amiben össze tudnak dolgozni a többi fiatallal vagy olyan művészeti ágakban tudnak remekelni, azok a pedagógusok, a környezete lássa és mindenképpen felterjessze az önkormányzat felé.”