Lejárt a határidő, tegnap éjfélig lehetett benyújtani a tankötelezettség előrehozásáról, vagy elhalasztásáról szóló kérelmeket az Oktatási Hivatal részére. Gyöngyös Város Óvodáinak vezetője Gyöngyös Ma című műsorunkban elmondta: előbbit évente csak egy-egy, míg az utóbbit az óvodáskorú gyermekek 20%-ánál kérvényezik a szülők. Molnár Lászlóné hozzátette: fontos, hogy a szülők is részt vállaljanak az intézményben maradó gyermekek fejlesztésébe, de az óvodapedagógusok is külön foglalkozásokkal készülnek a számukra.
„Az idén kiemelt feladat az óvodáinkban, hogy azok a gyerekek, akik még egy évig az óvodában maradnak, milyen fejlesztést kapnak. Van egyfajta visszajelzés, hogy milyen hiányosságok miatt maradt az óvodában, erre fejlesztési tervet készítenek, és van rá lehetőség, hogy a nap bármely szakában, amikor alkalmas, akkor azokkal a gyerekekkel leüljön a kolleganő.”