Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Pályázatokból fejlesztetnének több területen

Pályázatokból fejlesztetnének több területen

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Parkolóból sosem elég-pedig tavaly is több utcában készültek új férőhelyek a 9-es körzetben. Mivel azonban az új autók megjelenésével nehéz tartani az iramot, ebben az évben is szeretnének további parkolókat létrehozni. Dr. Végh Attila a körzet képviselője Gyöngyös Ma című műsorunkban elmondta: a pénzügyi bizonytalanság miatt folyamatosan figyelik a pályázati lehetőségeket is, a Béke téren például egy óvodásokat, iskolásokat célzó fejlesztést szeretnének megvalósítani.

„Decemberi ülésén fogadta el a képviselő-testület, hogy megpályáz az országos bringaprogram keretében egy úgynevezett pump pályát, ez arról szól, hogy úgy lehet rajta kerékpárral vagy rollerrel végigmenni, hogy nem kell tekerni a kerékpárt, hanem saját testsúlyával végigvisz a pályán.”


Tovább az archívumra