Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A gyöngyösi kerékpárgyár is hozzájárul városunk fejlődéséhez

A gyöngyösi kerékpárgyár is hozzájárul városunk fejlődéséhez

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte tavaly a GIANT, amelynek gyöngyösi gyára 2020. júliusában kezdte meg a termelést. Az elmúlt mintegy két és fél év alatt közel félmillió kerékpárt gyártottak le és több olyan környezetbarát technológiát is bevezettek, amely a fenntarthatóbb működést és az ökológiai lábnyom csökkentését szolgálja. A gyár a következő időszakban is számos fejlesztést hajt végre, illetve egy teljesen új elektromos bicikli modellt is elkezd gyártani. Az eseményen Liu Shih-Chung, tajvani nagykövet Magyarország és Tajvan gazdasági kapcsolatát emelte ki, hiszen a befektetők számára hazánk jelentős helyszín. Hiesz György polgármester arról beszélt, hogy a pandémia is bebizonyította: jó, hogy Gyöngyös ipara több lábon áll, és nincs kiszolgáltatva az autóipart ért válságnak, mert a város így meg tudta őrizni stabilitását. Az itt letelepedő cégek olyan gazdasági biztonságot nyújtanak az adóbevételek révén, amelyekből Gyöngyös fejleszteni tud. Kiemelte, bízik benne, hogy a jövőben nem csak gazdasági együttműködés lehet a város és a cég között, hanem az aktív turizmusban és a sport támogatásában is előrelépés történik.


Tovább az archívumra