Ez GMO azaz génmódosítás- mentességet ír elő a mezőgazdaságban. Egyes jogi szakvélemények szerint azonban ez ellentétes az uniós joggal, és ütközik az alaptörvénynek a „tudomány védelmére vonatkozó” másik cikkelyével.

A gyöngyösi főiskola eddig is részt vett génmódosítást végző kutatásokban, melyek többnyire az iparhoz kapcsolódtak, azon belül is a fás szárú energia ültetvények termesztéséhez. Mivel ezeket a növényeket eltüzelik, így nincs okunk tartani a génmódosításuktól – emelte ki a rektor. Több professzor is csak ezért a csatlakozott a közelmúltban a főiskolához, hogy ezekben a kutatásokban részt vegyenek.
A probléma összetettségét mutatja, milyen anyagi fölénnyel kapcsolódnak be a vitába a különböző növénytermesztő és növényvédőszer gyártó cégek lobbicsoportjai. Génmódosítás mentes magokat tud ugyan termelni Magyarország, de a kémiai védőszerek javarészét importáljuk, ezért nagy a nyomás a politikán, és pont ezért kellene inkább a szakmának, vagyis a Tudományos Akadémiának állást foglalnia a kérdésben, mintsem a politikusoknak – hangsúlyozta zárásként Magda Sándor.
Berzsényi Gergely
Gyöngyösi értékek a filmvásznon